Sütiért Sportszert!
A tavaszi jótékonysági sütivásár bevételéből beszerzésre kerültek a sportszerek - a 14 napközis csoport képviselője focilabdákat vehetett át. Jó időtöltést kívánunk!
A tavaszi jótékonysági sütivásár bevételéből beszerzésre kerültek a sportszerek - a 14 napközis csoport képviselője focilabdákat vehetett át. Jó időtöltést kívánunk!
Példaképeink címmel június 5-én megvalósult egy olyan év végi rendezvényünk, amelyre hét volt Ságváris-Hunyadis diákunkat hívtuk meg, hogy meséljen azokról a sikerekről, amiket eddig értek el.
Május 24-én a gyerekeket ünnepelték a Hunyadi iskolában. Mivel tudtak a legnagyobb örömet szerezni a pedagógusok? Természetesen azzal, hogy nem tartottak tanítást, csak játszottak-játszottak egész délelőtt.
A Kisvárosi Önkéntes Szemétszedők-nek most a Hunyadis diákok mondhatják, hogy KÖSZ!
Kösz, hogy megmutattátok a gyerekeinknek, hogyan kell szelektíven gyűjteni a hulladékot és felhívtátok a figyelmüket arra is, hogy sok minden használat után még felhasználható más célokra. Mindezt pedig úgy tanítottátok meg nekik, hogy közben játszottak,...
A Fenntarthatósági témahét keretében két kreatív foglalkozásra is sor került, ahol újrahasznosított anyagokból alkothattak a gyerekek.
A Fenntarthatósági Témahét egyik kiemelt programja volt az utazó planetárium, amely a tornateremben került felállításra - és az iskola minden diákja részt vehetett egy csillagászattal kapcsolatos foglalkozáson. A gyerekek párnákon ülve gyönyörködhettek a varázslatos világban, ahová az előadás elkalauzolta őket.
Plakátokat készítettek az osztályok, melyek az újrahasznosítás és a tudatos vásárlás fontosságára hívták fel a figyelmet. A legötletesebb plakátokat a Gresók pékség csokitortákkal jutalmazta.
Az idei tanévben már második alkalommal adtuk át a Bíztató díjakat, mellyel a szorgalmas munka folytatására ösztönözzük az arra érdemes diákokat.