2024.05.12

2024.05.02

A Fenntarthatósági témahét keretében két kreatív foglalkozásra is sor került, ahol újrahasznosított anyagokból alkothattak a gyerekek.

Először pólófonalból lehetett ékszereket készíteni, természetesen azt is megtanulták, hogy régi, megunt pólókból miként lesz saját alapanyag, amiből majd a karkötő készül. Majd következett egy igazán különleges és egyedi technika elsajátítása, melynek eredményeképpen sorra születtek a karkötők, nyakláncok, hajgumik. Még a fiúk is lelkesen vettek részt a programon, minden tanuló több ékszert is hazavitt.

A második foglalkozáson üres konzervdoboz és régi farmer felhasználásával ceruzatartókat alkottak. Ez még összetettebb feladat volt, aprólékos munkát igényelt. A gyerekek lelkesen mértek, vágtak, ragasztottak, dekoráltak. Igazán kreatív, ötletes, időnként mókás alkotások születtek. Nagy örömmel vitték haza a kész műveket.

Igazán jó hangulatú, sok új ismeretet adó program volt mindkettő!